Költségvetési felügyelők szállják meg az állami kórházakat

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, nem csak a finanszírozás korrigálása, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. Májustól újabb 14 kórházba rendelt ki a kormányzat költségvetési felügyelőket, így már összesen 44 kórházban, az államiak csaknem felében...

Kirúgással fenyegetik a dolgozókat, ha tüntetni mernek

Fenyegető e-maileket és sms-eket küldtek a kormányhivatalok, közintézmények, iskolák és kórházak vezetői ott dolgozóknak Baranya, Tolna és Békés megyében, hogy ne merjenek kimenni a Tisza Párt tüntetésére.

Van, aki kirúgásnak, Nagy Márton racionalizálásnak hívja több mint kétezer postás elküldését

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a Magyar Posta működésének racionalizálása érdekében 354 postát zártak be, a dolgozók létszáma pedig 23 919 főről 21 592 főre csökkent – vagyis 2327 embert „racionalizáltak” vagyis elbocsájtottak az állásából. A miniszter szerint még mindig 2231 állandó...

Ezt még Bokros sem merte meghúzni – Pokoli megszorítások jönnek: a június 9-e után érkező Orbán-csomag mértéke minimum 1600 milliárd forint lesz

A kormány arra számít, hogy az emberek a 2026-ig úgyis elfelejtik, milyen áldozatot kellett hozniuk Orbánék gazdaságpolitikai felelőtlensége miatt.

Ez már a kilövési engedély Farkas Flóriánra? Nem indul az általa vezetett Lungo Drom a roma választáson

A szervezet önmaga jelentette be, hogy egyáltalán nem indít jelölteket.

Menekülnek a magyarok az állami egészségügyi ellátásból, közben nagy változásra készülhetnek a magánorvoshoz járók

Tavaly 15 százalékkal több időpontot foglaltak a magyar betegek a magánellátóknál, mint egy évvel korábban – mondta el a  a Népszavának Gáspár Péter, a MediCorp Hungary Zrt. ügyvezetője.

Donald Trump ahhoz túl hülye, hogy diktátor legyen – De ahhoz nem, hogy elnökként kivigye az USÁ-t a NATO-ból

John Bolton reálisnak tartja, hogy ha Trump visszatér a hatalomba , kilépteti az Egyesült Államokat a NATO-ból.