A számítások szerint a magyarok évente 200 milliárd forintot fizetnek ki számla nélkül elvégzett építőipari szakmunkákra, így a költségvetés évi 75 milliárd forinttól esik el.

Kiszámolták, hogy mennyit fizetünk ki évente zsebbe a szakembereknek építkezéskor. Az összeg brutális: 200 millió forint, így a költségvetést 75 milliárd forinttal rövidítjük meg – írja az economx.hu.

Brutális összeg – Ennyit fizetünk zsebbe a szakiknak

Évente 200 milliárd forintot fizetünk ki az építőipari szakiknak/Fotó: 123rf.com

Ennek legfőbb okait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke abban látja, hogy mindenki érzékeny az árakra, miközben hatósági ellenőrzés alig létezik, a szankcióknak pedig nincs visszatartó erejük.

Koji László a lapnak elmondta: az ÉVOSZ becslései szerint a teljes építőiparon belül 40 ezer lehet a feketén foglalkoztatottak száma. Tapasztalatuk alapján a számla nélkül munkák jellemzően a mikro- és kisvállalkozási kört érintik. Elsősorban segédmunkást és betanított munkást foglalkoztatnak bejelentés nélkül.

Forrás: economx.hu, 24.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem a költségvetésből hiányzik az, hanem a NER-nyikeknek! A fidesz közeli építőipari cégek minimálbérre bejelentett fizetéssel vesznek fel és zsebbe adnak plusz napi díjat! Ezt bizony, ott dolgozó szakmunkások mesélik...
Magyar siker: három hónap alatt összehozta a kormány az egész évre tervezett hiány 93 %-át. De jó lenne, ha a lopáson kivül értenének valamihez ezek a tolvaj hazaárulók. Kinek mit intézett a kormánya.A kamatkiadásokra az állam március végéig 1241,3 milliárd forintot költött, nézegessük azért kicsit ezt a számot, március végéig lett ennyi
Megvédjük a kolbászokat. Kolbászhadművelet. Azt szajkózza békepárti, oszt még a spájzba is harcol? "Az oroszok már a spájzban vannak!" A kínaiak meg az utcákon...
uploads.disquscdn.com/images/7efbaf90f1ac3bab04255a7a87ef5b1f0a0a5a0a505a93295ceb80de7bd2a223.jpg?w=800&h=225
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@KisTehen: Orbán: Szétraboltam egy országot , folyamatosan hazudok, elárultam a hazámat…- Mondj három miatyánkot oszt jónapot!
twitter.com/janos_hary/status/1788437328978915337/photo/1
Eladott Ország
Nem a költségvetésből hiányzik az, hanem a NER-nyikeknek! A fidesz közeli építőipari cégek minimálbérre bejelentett fizetéssel vesznek fel és zsebbe adnak plusz napi díjat! Ezt bizony, ott dolgozó szakmunkások mesélik...
Magyar siker: három hónap alatt összehozta a kormány az egész évre tervezett hiány 93 %-át. De jó lenne, ha a lopáson kivül értenének valamihez ezek a tolvaj hazaárulók. Kinek mit intézett a kormánya.A kamatkiadásokra az állam március végéig 1241,3 milliárd forintot költött, nézegessük azért kicsit ezt a számot, március végéig lett ennyi
Megvédjük a kolbászokat. Kolbászhadművelet. Azt szajkózza békepárti, oszt még a spájzba is harcol? "Az oroszok már a spájzban vannak!" A kínaiak meg az utcákon...
uploads.disquscdn.com/images/7efbaf90f1ac3bab04255a7a87ef5b1f0a0a5a0a505a93295ceb80de7bd2a223.jpg?w=800&h=225
KisTehen
@Eladott Ország: @csak úgy...: ti barmoljátok szét az országot
csak úgy....
@KisTehen: te egy szánalmas,fantáziátlan,buta,proli megafostos,aki napi 16 órában nyalja a fideszt!
Eladott Ország
@KisTehen: tegnap, 14:52 Gerinctornára járni azért jó, mert garantáltan nem talákozól fideszessel.
twitter.com/janos_hary/status/1760920468075213192/photo/1
Bukás: Orbán - Problémák mindenhol!
twitter.com/darth_orban_/status/1760440508378218592

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.