Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke szerint Orbán Viktort Magyar Péter mentette meg minden idők legnagyobb kormányválságától. A miniszterelnök neki köszönhetően tudta megőrizni a hatalmát.

Szolnokon tartott rendezvényt a Demokratikus Koalíció (DK), ahol Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt mondta: a kegyelmi ügy után Orbán Viktor miniszterelnök megpróbálta megőrizni hatalmát, melyhez egyrészt le kellett vennie a témát napirendről – szúrta ki az atv.hu. Másrészt pedig meg kellett osztania az ellenzéket. Úgy véli, erre jelentett megoldást Magyar Péter, akinek köszönhetően a pedofilbotrány minden idők legnagyobb, ám legrövidebb kormányválsága lett.

Molnár Csaba páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe

Molnár Csaba szerint Magyar Péter mentette meg Orbán Viktort a kormányválságtól/Fotó: MTI/Kovács Anikó

Dobrev Klára pedig azt mondta: az egész országon érződik, hogy az embereknek elegük van a kormányból, változást akarnak. A többség összeszorított foggal próbál túlélni és nem mer megszólalni, mert mindenki fél a következményektől. Közben pedig alig várja, mint fogalmazott:

"végre véget érjen az a rémálom, amelyet Orbán-rendszernek hívnak”

- szögezte le Dobrev.

Forrás: atv.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@csak úgy...: te vagy a hibás b+, mert nem dobrevre szavazták 2022-ben :)
KisTehen
@csak úgy...: b+ és most is te leszel a hibás, mert jun. 9-én se dobrevre szavazol

HAHAHA
KisTehen
@kereső: csak nem a déká pártlapjából idézted azt a szöveget? :)
KisTehen
@kereső: ner péter 14 évig NERSZOLGA volt

kapta a zsíros állásokat a zsíros fizetésekkel

és jól elvolt

volt vezérigazgató
volt igazgatósági tag
volt felügyelőbizottsági tag

2018 szeptemberétől a Magyar Fejlesztési Bank EU Jogi Igazgatóságát vezette.[12]

2019. június 8-tól 2022 februárjáig a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt. Ezután a magánszférában dolgozott jogászként és vállalkozóként.

2022 augusztusában a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatósági tagja lett. 2023 áprilisában bekerült a Volánbusz Lázár János által felfrissített igazgatóságába.

aztán kirúgták a NERből és új állás után kellett néznie

és kitalálta magának ezt a hecckampányt, hogy megbuktatja a fideszt ... és el kezdett dőlni hozzá az ellenzékiek pénze ... és látta, hogy ez jó

már csak arra kell ügyelnie, hogy a remény ne apadjon el ... és továbbra is dőlni fog hozzá a pénz
csak úgy....
@KisTehen: az 1848 as katonatisztek a forradalom elött , több mint 14 évig voltak a habsburgok szolgálatában!
csak úgy....
@KisTehen: maléter pál neve mond neked valamit, neki szintén elege lett az akkori vezetésböl 1956 ban?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.