Olyan emberek képviselhetik Magyarországot az Európai Parlamentben, akikről gyakorlatilag semmit sem tudunk – írja a Telex.

Magyar Péter pártja, a Tisza Párt nyilvános pályázaton választotta ki a képviselőjelöltjeit, két nap alatt több mint 95 ezren szavaztak a rövid bemutatkozó videókra. Az EP-listát Magyar vezeti, de ő előre jelezte, hogy nem veszi fel a mandátumot. A közvélemény-kutatások szerint akár négy-öt képviselőt is küldhet az EP-be a Tisza Párt.

A Telex szerint:

azt azonban nem tudni, hogy mégis milyen elképzeléseik vannak a párt jelöltjeinek az Európai Unióról, Magyarország jövőjéről vagy egyáltalán a politikáról.

A kampányban egyedül Magyar Péter szerepel, a többi képviselőjelöltet rejtegetik a nyilvánosság elől.

Magyar Péter letiltotta a politikustársait a nyilatkozattól? – A Telex szerint rejtegeti a nyilvánosság elől az EP-jelöltjeit

Magyar Péter  Forrás: Facebook/Magyar Péter

Tarr Zoltán kivételével nem szerepelnek kampányfórumokon, és nem adnak interjúkat sem. Eddigi nyilvános szereplésein Tarr sem képviselői terveiről beszélt, így az ő terveiről se tudunk lényegében semmit.

A Telex lassan egy hónapja szeretne interjút készíteni a Tisza Párt legismertebb képviselőjelöltjével, Kulja András sebésszel, egészségügyi kommunikációs szakértővel, akinek az egészségügyi tematikájú TikTok-csatornátját több mint 365 ezren követik. Először április 22-én, a hivatalos kampányidőszak kezdete után két nappal keresték, de az interjú nem jött azóta sem össze.

Magyar Péter letiltotta a politikustársait a nyilatkozattól? – A Telex szerint rejtegeti a nyilvánosság elől az EP-jelöltjeit

Kulja András, EP-jelölt   Forrás: Facebook/Kulja András 

Hétfőn interjút kértek Dávid Dórától, aki a Tisza Párt EP-listájának második helyén szerepel. Mivel Magyar Péter nem tervez kimenni Brüsszelbe, gyakorlatilag a Meta londoni irodájának jogtanácsosaként dolgozó Dávid Dóra a Tisza Párt listavezetője. Röviden csak annyit válaszolt, hogy forduljon a Telex a Talpra magyarok! sajtóosztályához. Hétfő óta négy emailben is keresték Magyar Péter pártjának sajtóosztályát, de egyik levelükre sem reagáltak.

Miközben Magyar Péter sorra adja az interjúkat, a Telex stúdiójában is két alkalommal járt, a csapatáról, a körülötte lévő szereplőkről semmit nem tudni.

A képviselőjelöltek közül egyedül Tarr Zoltán református lelkész adott több interjút az elmúlt időszakban.

Forrás: Telex
Fotó: Facebook

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
Senkit nem dugdos. Már a telex is hülye.
Itt a Podcastja ahol Szabó Kimmel Tamás beszélget az egyik EP jelölttel.
www.youtube.com/watch?v=me0hUu-1UVI&t=1499s
Nagyon szimpi fiatalember. Ilyenek kellenek az Unióba nem a Tompika félék.
Őrnagy
@Horizont Gyagyás Nyanya: Egészen addig mindenhová a barátnőjével együtt ment, amíg valamelyik riporternek el nem szólta magát (amit utólag a youtuberól is törölni kellett, hogy komoly csapat segíti külföldről). Azóta soha sehol nem mutatkoznak együtt! Gondolom a felkészítő stábja döntött így!
Neked Gyagyás Nyanya aki véletlenül igazat mond, mint most véletlenül a telex, az mind hülye!
Eladott Ország
A fidesz nevű bűnszervezet/szekta is csak annyit mond, folytatjuk, mármint az ország totális kifosztását! A telexnek tájékoztastásul: Magyar Péter a Néppárthoz (EPP, European People's Party ) kíván csatlakozni, mely az EU-n belül a legnagyobb pártcsalád. Lehet csodálkozni miért nem jött össze még az interjú Magyar Péterrel, és nem ártana néha tükörbe nézni a firkálás , szófosás helyett!
Horizont
@Őrnagy: Te szerencsétlen gyagyás Debrecenben együtt állt a barátnőjével a színpadon.
Nem a Telex a hülye inkább te.
Őrnagy
@Horizont Gyagyás Nyanya: Ott kivételesen ott lehetett. A kivétel erősíti a szabályt, de nem nyilatkozhatott egyetlen sajtónak se Gyagyás Nyanya.

@Dollárért Eladott Ország: Kérdezett valaki Buzi Gyagyás seggfej?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.