A héten jelent meg "A 100 leggazdagabb 2024" című kiadvány, amely számba vette, hogy miként alakult Magyarország leggazdagabb embereinek listája. A kiadványban a „gazdaglista” mellett tizenegy politikai elemző szavazatai alapján összeállítottak egy befolyáslistát is. Két ismert politikus hatalmasat „esett”.

A listát természetesen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vezeti, a második Csányi Sándor, míg a bronzéremet Rogán Antal miniszter szerezte meg. Tavaly óta két helyet javított Szijjártó Péter, aki így a negyedik helyre küzdötte fel magát.

Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit

Lázár János. Forrás: Facebook/Lázár János

A politológusok szerint Nagy Márton gazdasági miniszter a hetedik helyet csípte el, aki egy év alatt öt helyet ugrott felfelé, és megelőzi Varga Mihály (12.) pénzügyminisztert és Matolcsy György (15.) jegybankelnököt. Lázár János csillaga is felfelé ível, hisz hat helyet erősítve a listán 8. helyen áll, megelőzve Magyarország legrutinosabb miniszterét, Pintér Sándort (9.).

Az 50 fős listájára ellenzékiek közül csak a főpolgármester Karácsony Gergely (32.), Gyurcsány Ferenc DK-elnök (35.) és felesége, Dobrev Klára (43.) fért fel. A Tisza párt vezetőjét, a hazai közéletet az elmúlt hetekben felkavaró Magyar Pétert nem vették számba, mert a felmérés készültekor még nem volt pártja.

Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit

Varga Judit és Novák Katalin  Forrás: Facebook/Varga Judit

A Propeller összevetette a tavalyi listával az ideit, két közéleti szereplő esetében hatalmas zuhanás, az elmúlt években nem tapasztalt „esés” figyelhető meg.

Novák Katalin és Varga Judit ugyanis kiesett a TOP 50 legbefolyásosabb személyeket felsoroló listáról. Novák Katalin exállamfő 114, míg Magyar Péter volt felesége, egykori igazságügyi miniszter 105 helyet eset vissza. Novák amúgy tavaly a 19, míg Varga Judit 27. volt.

Fotó: facebook

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Aki(k) értelmes, tisztességes jótettel befolyásoló hatással vannak emberekre olyan egy sincs a listán. Ezek a szemetek az erkölcstelen tetteikkel csak rossz hatással bírnak az emberekre. A befolyásuk a gyűlöletre, a kirekesztésre és a megbélyegzésre irányul. Azok akikre hat ez a befolyás ugyan olyan erkölcstelen, manipulálható, buta emberek, mint aki befolyása alá hajtja ezeket. Én erre a listára köptem egyet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
X év tűzközelség után ez a két csaj is azt hitte ők is lehetnek valakik.
Novák példája azt jelenti, hogy a legfelsőbb tóban is O1G mozgatja a vizet, Varga példája pedig azt igazolja, ha a mór megtette a kötelességét mehet is.
Ment is mindkettő.Így lett Magyarország egy erősen leértékelt csicskaország, kínai-orosz gyarmat.
Pági
@jesz: aztán mi a fenében a legjobbak?
atekko
@Pági: a fityeszben ők verik vissza a legszebben a fényt, valakik szerint
Feller_Peti
Berakom ide, mivel itt is aktuális.
Nézze meg mindenki, hogy a FIDESZ amit mond az valóban úgy van.
A HAZAÁRLÓ itthoni dollárbaloldal ugyan ezt a mintát követi:

videa.hu/videok/nagyvilag/ukran-parlamentben-erdekes-dolog-hangzik-vx3fpGhd4iw1BD75

(Nos láttok-e hasonló mintákat benne??)

Beépült külföldi ügynökök. Soros György globalista -HÁBORÚS USZÍTÓ- férgei.
Valójában ez a dollár baloldal.
kereső
A "hivatalos" lista szerint, mivel megszúntek a fideSS-es megbizatásaik látszólag nincsenek "befolyásos helyzetben" a bukottak...valójában a fideSS-ben a befolyásuk szerintem megmaradt, az orbáni elkötelezettség, és a feltétlen lojalitásuk miatt. Én nem irnám le őket, még a politikában sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.