Xandi, mondd már gyurcsánynak, hogy halálosan szerelmes vagy belé, már alig várja az a szegeny fiú. Aki ennyit foglalkozik egy pasival mint te ferkóval az csak azt jelentheti, hogy belezúgtál. Szerintem ezt még
Klárika is meg fogja érteni.
Várom már, hogy a bukott pedofilsímogató balog püspök is megnyisson egy ilyen minden igényt kielégítő, kiskorúakat megrontó katonai kiképzőt. Az ügy legfőbb támogatója a fontosság kiemelése mellett orbán lesz.
Aki(k) értelmes, tisztességes jótettel befolyásoló hatással vannak emberekre olyan egy sincs a listán. Ezek a szemetek az erkölcstelen tetteikkel csak rossz hatással bírnak az emberekre. A befolyásuk a gyűlöletre, a kirekesztésre és a megbélyegzésre irányul. Azok akikre hat ez a befolyás ugyan olyan erkölcstelen, manipulálható, buta emberek, mint aki befolyása alá hajtja ezeket. Én erre a listára köptem egyet.
@Pusztai: a jobboldali firkászokra lehet azt mondani amit leírtál, de az oknyomozó újságírókra ezt nem lehet kijelenteni. Sok olyan ügyet kinyomoztak, kipereltek doksikat amikről talán sosem tudtunk volna másképpen. Az, hogy ilyen mélyre süllyedt az újságírás arról is ez a mocskos rendszer tehet. Elég párat felsorolni, origo, mandiner, pesti srácok, megyei lapok megatöbbi... na ezek nem újságírók akik ezeket tele firkálják aljas dolgokkal.
Megint az újságírókat fogják támadni, hibáztatni. Pintér már biztos elrendelte a nyomozást is ellenük, hogy hogy jutottak a féltve őrzött titkukhoz. Nem ám az orosz támadás miatt háborodnak fel, erről egy szó sem esett részükről. Ezzel azt bizonyítják, hogy tudtak róla, (lehet, hogy az engedélyükkel) hogy ott kémkednek, sőt lehet még azóta is ott kempingeznek a hekkerek, hiszen putyinnak szüksége van információkra. Ezért nem csak szijjasnak kellene elhúzni a redváspcsba, hanem a daginak is. Láncraverni őket hazaárulásért.
Ez az eszetlen hülye tyúk az egész kampányát az ellenzék bemocskolására építette fel. Semmit nem mond azon kívül, hogy Gyurcsány, gyurcsány... mikor eltéveszti akkor karácsony, karácsony. Akinek ez bejön és rá szavaz az meg is érdemli, mert egy szinten van ezzel a buta nővel.
Azt nem lehet, hogy lemondjon, mert akkor vissza kéri tőle lavor a barátság kitüntetést. Ezt azért kapta mert megengedte az oroszoknak, hogy hátulról beerőszakolják magukat a rendszerébe.
Ez az idióta dagadt saját magát röhögteti ki ezzel a félrefordítással. Az 'alagsorban' ahol ezzel kampányol, na ott aztán teljesen mindegy, hogy mit mond.
Orbán nem véletlen fosik és lopakodik a TEK árnyékában. A kampány körútját is ezért nem tudatja előre és viszi magával mindenhová a saját bértapsolóit is, hogy azokon kívül senki ne tudja megközelíteni. A gatya is golyóálló rajta nem csak a mellény.
Ennyiből nőgyógyász vagy fogorvos is lehetne, mert kb annyit ért az állítólagos ügyvédkedéshez is mint a felsorolt kettőhöz. A közös bennük, hogy jó sokat lehet velük keresni.
B+, akkor innentől több lesz az orvos és a szakdolgozó? Ezekből van hiány, ezért nem működik az egészségügy, te barom. Agyrém amit művelnek itt fejlesztés és ilyen-olyan átszervezés kapcsán, mert nem a betegek érdekeit szolgálja ha nincs orvos és személyzet.
Míg olvastam a cikket, láttam is magam előtt, hogy a gondos kezek munkáját hogy lehet pillanatok alatt tönkretenni. Első sorban a szülő a neveletlen, mert lehet ő sem kapta meg azt a fegyelmezést amit át tudott volna adni a csemetéjének. Ilyen esetben ők a leghangosabb tiltakozók is ha valaki fel mer lépni ellenük.
Nagyon jogos a tulajdonos felháborodása és szigorítása a saját és a tisztességes eperszedők érdekében. A barbárok maradjanak otthon, mert esze nincs még ahhoz sem, hogy felfogja mennyi munka áll amögött, hogy valaki az érett gyümölcsöt leszedhesse.
"Sok ország ment már csődbe, amelyik a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amelyik az oktatásra." Klebelsberg Kuno
Nagy igazság. Jó lenne ha a kolostor disznó nem csak a kínai filozófiába merülne el, hanem elődeink hasznos gondolataira is odafigyelne.
@levarosbukta: Jobb is, hogy nem raktak ki róla fotót. Elég volt látni a reptérit ahol megint bemutatta a milliárdos lédi a turkálós gúnyáját. Az a pink színű 'plüssrékli', na az aztán, mindent vitt. Nem igaz, hogy nincs neki legalább egy normális kosztümje amiben megjelenjen. A kínai elnök felesége nagyon elegáns volt ehhez a nőhöz képest.
400 főő? Csak nem megszállni akar bennünket? Bár már évek óta települnek a nyakunkra.
Viki, igazán rásózhatnád akár féláron is erre a szipogipincsire azt a rohadt sok horkolásgátlót, hogy vigye a pi-ba haza.
Klárika is meg fogja érteni.
Nagyon jogos a tulajdonos felháborodása és szigorítása a saját és a tisztességes eperszedők érdekében. A barbárok maradjanak otthon, mert esze nincs még ahhoz sem, hogy felfogja mennyi munka áll amögött, hogy valaki az érett gyümölcsöt leszedhesse.
Nagy igazság. Jó lenne ha a kolostor disznó nem csak a kínai filozófiába merülne el, hanem elődeink hasznos gondolataira is odafigyelne.
Viki, igazán rásózhatnád akár féláron is erre a szipogipincsire azt a rohadt sok horkolásgátlót, hogy vigye a pi-ba haza.